Surprise Me!

Több tízezer ember életét tette tönkre az Iszlám Állam terrorszervezet

2014-09-23 79 Dailymotion

Több tízezer szíriai kurd érkezett Törökországba a hétvégén a határátkelőkön keresztül.

Ők az Iszlám Állam kegyetlen milicistái elől menekültek, akik számos kurd falut foglaltak el a határhoz közel, Észak-Szíriában.

Az emberáradat pénteken indult el, és az első 24 órában máris 50 ezren érkeztek Szíriából az északi szomszéd területére.

A számuk azóta is nő- a régióban humanitárius katasztrófa van kialakulóban.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának képviselője nem emlékszik ilyen rossz állapotokra a szíriai polgárháború kezdete óta:

– Nem hiszem, hogy az elmúlt három és fél évben láttunk ilyet, mint most, hogy 100 ezer ember lépi át a határt két nap alatt. Törökországban a menekültek száma megközelíti az 1,6 milliót, és most, hogy több mint százezren beáramlottak, hogy őszinte legyek,fogalmunk sincs róla, meddig nőhetnek még a számok. Nem tudjuk, mi vár ránk a jövőben.

Horrorisztikus történeteket meséltek a dzsihadisták tetteiről azok, akik Kobani kurd városból, vagy ahogy arabul mondják, Ajn al-Arabból- menekültek el: az Iszlám Állam milicistái bármilyen korú embert legyilkolnak, egyesek szerint a mecsetekben azt mondták nekik az imámok, hogy megölhetik az összes hét és 77 év közötti kurdot.

Ez a szíriai kurd férfi elmondása szerint még mindig sokkos állapotban van:

– Betörtek a házainkba, és elragadták a lányainkat. Miféle muzulmánok ezek? Miféle iszlám ez? Embereket fejeznek le. Előlük menekültünk ide, hogy menedéket keressünk.

A kurdok nagy része szunnita muzulmán, de a dzsihadisták hitehagyottnak tekintik őket, mert nem vallanak szélsőséges eszméket.

Nem beszélve a síita muzulmán, a keresztény, a jazidi és az egyéb vallásokat követő kurdokról- az ő életüket sem kímélik a milicisták.

Az Iszlám Állam több ezer katonája legalább 64, Kobani körüli falvat foglalt el a múlt héten. A lakók mindenüket hátrahagyva menekültek.

– Jöttek a dzsihadisták, és zsarnokoskodtak felettünk. Családainkkal együtt elmenekültünk az otthonainkból, és otthagytuk mindenünket a milicisták kegyetlensége miatt. Mindenünk ottmaradt, amink csak volt, az üzleteink, a munkánk. Bombáztak minket, és zsarnokoskodtak felettünk – mondja egy kurd férfi.

Az ENSZ menekültügyi szervezete a helyzet kezeléséhez szükséges 385 millió eurónak kevesebb mint egynegyedét kapta meg eddig a hozzájáruló országoktól.

Buy Now on CodeCanyon