Surprise Me!

Terrorfenyegetést kapott a New York-i és a párizsi metró

2014-09-25 0 Dailymotion

Szélsőségesek terrortámadást terveznek az New York-i és a párizsi metróban – jelentette be az iraki miniszterelnök. Haider el-Abádi az ENSZ Közgyűlésen tartózkodik New Yorkban. A sajtónak azt mondta, hogy titkosszolgálatuk leleplezett egy összeesküvést, néhány embert le is tartóztatott. Az erről készült jelentést hitelesnek tartja. A merényletet szerinte az Iszlám Állam külföldi harcosai követnék el.

Franciaországban már fokoták a biztonsági intézkedéseket, miután szerdán kivégeztek Algériában egy francia turistát.

A francia Védelmi Tanács csütörtöki ülésén döntés született arról, hogy Franciaország Szíria területén is légitámadást indíthat az Iszlám Állam ellen.

Manuel Valls miniszterelnök azt mondta, hogy Franciaország nem fog engedni a terroristáknak. Ennyivel tartozank a meggyilkolt honfitársuk emlékének.

Franciaországban jelentős muzulmán közösség él, most attól félnek, hogy rajtuk állnak bosszút.

Az Egyesült Államok hivatalosan még nem támasztotta alá az iraki kormányfő figyelmeztetését, ugyanakkor az FBI és a többi ügynökség készültségben van.

Buy Now on CodeCanyon