Surprise Me!

A török államfő repüléstilalmi zónát javasol Szíria felett

2014-09-27 1 Dailymotion

Egyre kezelhetetlenebb a helyzet a török-szír határ övezetében. Pénteken a török biztonsági erők könnygázt és vízágyúkat is bevetettek, hogy megakadályozzák kurd önkéntesek visszatérését a határ szíriai oldalára, akik az Iszlám Állam nevű szélsőségesek ellen akartak fegyvert fogni.

Törökország a szír polgárháború kezdete óta 1,5 millió szír, az utóbbi egy hétben újabb 130 ezer kurd menekültet fogadott be.

Az ENSZ Közgyűlésről hazatérő török elnök konkrét tervekkel állt elő.

– Három fontos lépést szükséges megtennünk – jelentette be Recep Tayyip Erdogan. Az első, hogy repüléstilalmi övezetet kell kijelölni Szíria légterének egy részében. A második egy „biztonsági zóna” létrehozása a két ország határának szíriai oldalán. Harmadszor pedig, folyamatos kapcsolattartás és hatékony együttműködés az ENSZ-tagállamokkal a folyamatok megértése, kezelése, valamint a menekültek körülményeinek javítása érdekében.

Erdogan arról is beszélt, hogy Törökország számára „megváltoztak a feltételek” a dzsihadisták ellen indított amerikai katonai akcióhoz való csatlakozást illetően. Mivel a korábban elrabolt 49 török túsz a múlt hétvégén kiszabadult.

Buy Now on CodeCanyon