Vasárnap is tartották magukat a barikádok mögött a demokráciáért tüntetők Hongkong Mong Kok nevű negyedében. A nap folyamán farkasszemet nézett egymással a rendőrség és a kordon túloldalán gyülekező tömeg.

A rendőrség arra figyelmeztetett, hogy radikális erők keveredtek a tüntetők közé.

– Az elfoglalt terület, Mong Kok továbbra is magas kockázatú terület. A radikális szervezetek aktivistái a bajkeverőkkel együtt elvegyülnek a többi tüntető között. Időről-időre különböző provokatív eseményeket terveznek és szerveznek a rendőrök ellen, és káoszt okoznak – mondta egy rendőrfőfelügyelő, Hui Csun-Tak.

Vasárnap reggelre virradóra ismét összecsapások törtek ki a rendőrök és a tiltakozók között. Négy embert letartóztattak, több tucatnyian megsérültek.

– A tüntetők egyfajta gerilla harcmodort vettek föl, szét lehet oszlatni őket reggel, amikor kevesebben vannak, de mindig visszajönnek késő estére. Mindig odébb mehetnek, és elfoglalhatnak egy másik útszakaszt – magyarázta egy politikai elemző, Joseph Cseng.

Az összetűzések már péntek este kezdődtek a tömeg és a rendőrség között. A kormány és a diákok vezetői a tervek szerint kedden találkoznak.

Szeptember 26. óta tartanak a demonstrációk Hongkongban azért, hogy ne a pekingi vezetés döntse el a 2017-es kormányzóválasztás jelöltjeit a Kína fennhatósága alá tartozó különleges közigazgatási területen.