Több mint húszan meghaltak, amikor elsüllyedt egy bevándorlókat szállító hajó Törökországban. A baleset a Márvány-tengert a Fekete-tengerrel összekötő Boszporusz-szorosnál történt.

A hajón 42-en utaztak, köztük 12 gyermek és 7 nő. Csak hét embert tudtak kimenteni a török hatóságok.

– Néhány halászhajó is segített a parti őrségnek a mentésben, de csak holttestekre bukkantunk. Több mentőmellényt megtaláltunk, de a szerencsétlenül járt emberek után hiába kutattunk – mesélte az Euronews tudósítójának egy halász. Azt mondják, hogy a hajó 9-10 méter hosszú volt, akkor hogyan férhetett el rajta több mint 40 ember? Bárki volt is a felelős ezért, valószínűleg nem volt tisztában azzal, hogy a Fekete-tengeren milyen nehezek a körülmények. Ha tudta volna, elkerülte volna ezt a környéket – tette hozzá a férfi.

A feltételezések szerint a hajóval Romániába akartak utazni a menekültek, többségükben afgánok. Állítólag 7000 eurót fizettek fejenként az útért.

Évente több tízezer menekült vállalja az akár élete kockáztatásával járó utat, hogy az Európai Unióba juthasson.

A nemzetközi menekültügyi szervezet múlt héten tette közzé becslését, miszerint idén eddig 3200 afrikai és közel-keleti menekült fulladt a Földközi-tengerbe.

– A menekültek útja katasztrófával végződött. Isztambul partjainál elsüllyedt a túlzsúfolt hajó. Tovább kutatnak túlélők után, miközben a hatóságok megpróbálják azonosítani az áldozatokat – jelentette tudósítónk.