Surprise Me!

Philae lemerült, de még el tudta küldeni az összes adatot

2014-11-15 10 Dailymotion

Még el tudta küldeni az összes, talajfúráskor begyűjtött adatot, mielőtt teljesen lemerült a Rosetta űrszonda leszállóegysége, a Philae.

A Földtől mintegy 500 millió kilométerre található üstökösön lévő leszállóegység most hallgat, legalábbis addig biztosan, amíg napelemei nem kapnak újra fényt, hogy feltöltődhessenek.

A Rosetta-missziót 10 évvel ezelőtt indította az Európai Űrügynökség azért, hogy a naprendszernél is öregebb üstökösök tanulmányozásával a tudósok közelebb jussanak az ősanyag összetételének megfejtéséhez.

A Rosetta-űrszondát az utazás 10 évére hibernálták. Már az is szenzációnak számít, hogy megérkezésekor, idén januárban a szakembereknek sikerült feléleszteniük, és pályára állítani az üstökös körül.

A leszállóegység szerdán landolt: azóta folyamatosan küldte a jelentéseket az ESA darmstadti irányítóközpontjába – egészen szombat hajnalig.

Buy Now on CodeCanyon