Néhány nappal ezelőtt Nairobiban, Kenya fővárosában azért támadtak meg és vetkőztettek le egy vörös ruhát viselő nőt, mert néhány férfi úgy gondolta, hogy az öltözködése kihívó. A helyiek körében nagy port kavart az ügy. Több százan tüntettek, miután kiderült, hogy a támadókat kevesebb mint egy euró pénzbírságra büntették.

Az emberi jogi aktivisták szerint a hatóságok nem védik a nők jogait.

– Az elmúlt időszakban több olyan esetről is hallottunk, amikor nőket bántalmaztak. Előfordult szexuális és nemi erőszak is. Egy alkalommal egy 80 éves nagymamát, máskor pedig egy hétéves kislányt erőszakoltak meg – nyilatkozta Cecilia Brenda Onyango emberi jogi aktivista.

A The Lancet orvosi folyóirat tanulmánya szerint a nemi erőszak miatt a járványok is gyorsabban terjedhetnek.

Egyes számítások szerint világszerte 100 és 140 millió között van azon nők száma, akiknek vallási vagy más tradicionális okokból csonkították meg a nemiszervét. Évente hárommillió afrikai és közel-keleti lányt veszélyeztet ugyanez.

A felmérések alapján a nők hét százalékát erőszakolják meg élete során, harminc százalékukkal pedig már erőszakoskodott a partnere.

Ruqayya Parveen egy, a sokmillió áldozat közül. A férje savval öntötte le őt és a fiát, miközben aludtak. A nő a bal szemére megvakult, a bal fülével pedig nem hall semmit. Fia a hátán sérült meg. Bár azóta már 18 hónap telt el, a történteket még nem tudták feldolgozni. Szinte aludni sem mernek már, dolgozni pedig a nő már nem is tud.

– Most engem öntöttek le, holnap pedig mást fognak. A törvények nem védik az olyan szegény embereket, mint én, csak a gazdagokat. A hozzám hasonlóknak nincs reményük. Minden alkalommal, amikor az imaszőnyegen térdelek, megátkozom a férjemet – mondta Ruqayya Parveen.

Az erőszak gyakran tragédiába torkollik, mint néhány nappal ezelőtt, amikor a hondurasi szépségkirálynőt és nővérét féltékenység miatt lőtte le a nővér barátja, csak azért mert a nő egy másik férfival táncolt.