Szombatra virradóra megtalálták a lezuhant indonéz utasszállító roncsának két nagyobb darabját, miközben folyamatosan újabb és újabb holttesteket hoznak felszínre a kutatóegységek.

Azt még mindig nem tudni, hogy mi okozta a katasztrófát, a repülőgép törzsét és a fekete dobozokat ugyanis egészen eddig nem találták. A kutatást irányító állami szerv vezetője azonban most azt közölte, hogy talán sikerrel jártak.

- Megerősítem önöknek, elsősorban az olajfoltok és a most felfedezett két nagy tárgy alapján, hogy ezek az Air Asia utasszállítónak azok a részei, amiket kerestünk – jelentette be Henry Bambang Soelistyo, a Nemzeti Kutató és Mentő Ügynökség vezetője.

Az Air Asia repülőgépének fedélzetén 155 utas és 7 fős legénység indult Szurabajából Szingapúrba csaknem egy hete, vasárnap kora reggel.

Az utasszállítón szerencsétlenül járt 162 ember közül eddig harmincnak a holttestét találták meg. Azonosítani egyelőre csak egyet sikerült közülük.