Surprise Me!

Eltemették a megölt Hezbollah-tagokat

2015-01-19 5 Dailymotion

Több ezren vettek részt a Hezbollah egyik vasárnap megölt fegyveresének temetésén Bejrútban.

A libanoni síita szervezet magas rangú vezetőit a Golán-fennsík Szíria által ellenőrzött keleti részén, Quneitra körzetében ölték meg.

A katonai konvojra harci repülőgépekből lőttek rakétákat. A Hezbollah-fegyveresek felderítő műveletet hajtottak végre.

A hat halott között van Imád Mugníjének, a Hezbollah 2008-ban meggyilkolt volt katonai parancsnokának a fia, Dzsihád Mugníje is, akit nemrég neveztek ki az izraeli határ mentén harcoló Hezbollah-egységek parancsnokává.

A Hezbollah-tagokon kívül az akcióban az iráni forradalmi gárda egyik tábornoka és még öt iráni katona is életét vesztette.

A Hezbollah szerint Izrael áll az akció mögött, a Benjámin Netanjahu vezette kormány azonban ezt nem vállalta magára, igaz, nem is cáfolták, hogy közük lenne hozzá.

A Hezbollah Bassár el-Aszad szíriai elnök szövetségese a csaknem négy éve tartó polgárháborúban.

Buy Now on CodeCanyon