Fegyverkereskedők, diktátoroknak dolgozó közvetítők, gyémántcsempészek is ügyfelei voltak az HSBC nemzetközi bankóriásnak. Ez derül ki nyilvánosságra került titkos dokumentumokból.

A 45 országot tömörítő Oknyomozó Újságírók Nemzetközi Konzorciuma (ICIJ) szerint ez a banktörténelem legnagyobb kiszivárogtatása. A HSBC svájci bankjainak 100 ezer számlájáról jutott adatokhoz a sajtó, azokon mintegy 120 milliárd dollárt tároltak.

Hervé Falciani, a HSBC korábbi dolgozója csempészte ki az adatokat a bankból 2007-ben, majd Franciaországba menekült, és azokat átadta át a francia hatóságoknak.

Ennek alapján 2010-ben az akkori francia pénzügyminiszter, Christine Lagarde listát készített a feltételezett adócsalókról. A nevek között például magas rangú görög politikusok is szerepeltek.

Az iratokból kiderül, hogy a svájci bank nemcsak fedezett illegális tevékenységeket (azzal, hogy nem jelentette azokat), hanem tanácsokkal segített is ügyfeleinek az adóelkerülésben és pénzek tisztára mosásáb