Házkutatást tartott a svájci rendőrség a brit HSBC bank genfi irodájában. Az ügyészség pénzmosás gyanújában vizsgálódik, egyelőre ismeretlen tettes vagy tettesek ellen. A bank közölte, hogy mindenben együttműködik a svájci hatóságokkal.

Egy hete azzal gyanúsították meg az HSBC bankárait, hogy segítettek gazdag ügyfeleiknek elkerülni hazájukban az adófizetést.

- A vizsgálat célja pontosan az, hogy igazoljuk, a nyilvánosságra került információ jól megalapozott-e, és hogy de facto
felelősségre lehet-e vonni akár a bankokat, akár a személyeket, akik mint együttműködők vagy ügyfelek vettek ebben részt – mondta az államügyész, Olivier Jornot.

Az ügy úgy derült ki, hogy az egyik svájci IT-biztonsági szakember, Hervé Falciani 2007-ben ellopott több ügyféladatot 2005-2007 közöttről, és elmenekült vele a francia rendőrséghez. Letartóztatták, de nem adták ki Svájcnak.

Az adóelkerülés ügyében az HSBC bankfiókjai ellen eljárás folyik az Egyesült Államokban, Franciaországban, Belgiumban