A dízel autók körüli botrány nyertesei az elektromos autók lehetnek, legalábbis a luxus kategóriában. A Tesla új Model X-ét kaliforniai idő szerint kedd este (közép-európai idő szerint szerda hajnalban) vehetik át az első tulajdonosok.

A Tesla környezetbarát szabadidőautójáért felszereltségtől függően 75 és 145 ezer dollár, azaz 21 és 41 millió forint közötti összeget kérhetnek. A Model S-hez hasonlóan egy feltöltéssel több mint 210-270 mérföldet, azaz körülbelül 340-430 kilométert lehet megtenni.

Az elektromos Model X-re már több mint 30 ezer megrendelés érkezett. A Model S-sel együtt a Tesla úgy számol, hogy a tavalyi 35 ezer után, idén 50-55 ezer autót gyártanak. Ám ehhez már nem elég nagy a kaliforniai gyár, ezért Hollandiában megnyitotta első európai üzemét a Tesla.

A Financial Times arról írt, hogy tavaly a vállalat 3,3 milliárd dollárt költött a kutatás-fejlesztésre. Egy-egy autó megépítésének költsége körülbelül 40 ezer dollár.

Elon Musk, a cég alapítója és vezetője a