Amilyen gyorsan csak lehet, hazaszállítják a múlt héten a háddzs során elhunyt iráni zarándokokat Teheránba- erről állapodott meg a szaúd-arábiai és az iráni egészségügyi miniszter csütörtökön Dzsiddában.

Irán legfőbb vallási és politikai vezetője azzal vádolta meg Rijádot, hogy szándékosan megnehezíti a holttestek Iránba szállítását.

Ali Hamenei ajatollah közölte: kemény választ fognak adni az irániakkal szembeni leghalványabb tiszteletlenségre.

Az iráni külügyminiszter pedig kijelentette: országa nem fogja hagyni, hogy akár egyetlen állampolgárát is Szaúd-Arábiában temessék el.

A szaúdi adatok szerint mintegy 770-en, az iráni, indiai és pakisztáni hatóságok szerint viszont több mint ezren haltak meg a mekkai zarándoklaton történt tülekedésen Minában. A halottak között hivatalosan 239 iráni állampolgár van. Teherán ezen felül mintegy kétszáz zarándokot eltűntként tart számon.

Az iszlám hit szerint a muzulmán hívőt halála után minél hamarabb el kell temetni, lehetőleg egy n