Fokozzák az Iszlám Állam nevű szervezet elleni légicsapásokat az amerikai és a francia erők. Erről állapodott meg egymással Barack Obama amerikai és François Hollande francia elnök Washingtonban.

Barack Obama szerint a dzsihadista szervezet komoly veszélyt jelent a nyugati világ számára, ezért a két politikus megegyezett abban is, hogy erősítik az országaik közti együttműködést.

François Hollande hangsúlyozta, a fő cél, hogy megakadályozzák, hogy a terroristák belépjenek Európába, ezért véleménye szerint le kellene zárni Törökország és Szíria határát. Franciaország azonban továbbra sem tervezi szárazföldi egységek bevetését az Iszlám Állam ellen.

Nous sommes tous Français

“Mindannyian franciák vagyunk” – ezt mondta Barack Obama a sajtótájékoztatón. Szerinte az Európai Uniónak meg kellene osztania az Egyesült Államokkal a repülővel utazók adatait.