Surprise Me!

Háborús bűncselekmény volt a szíriai kórházbombázás?

2016-02-16 1 Dailymotion

Franciaország és Törökország szerint az észak-szíriai kórházak bombázása háborús bűncselekmény. Az ENSZ szerint a térségben legkevesebb ötven embert öltek meg az egészségügyi és oktatási intézményekbe becsapódó rakéták.

A török külügyminiszter Oroszországot teszi felelőssé a támadásokért – Moszkva egyelőre nem kommentálta a vádakat.

– A helyszínen tartózkodók közül mindenki, az orvoscsapat, a páciensek mind egybehangzóan azt állítják, hogy az oroszok hajtanak végre légicsapásokat, ugyanakkor az információ mégsem teljesen világos, ugyanis megint csak mások teljesen mást mondanak: szerintük szárazföldi támadásról van szó – mondta Isabelle Defourny, az Orvosok Határok Nélkül nevű szervezet munkatársa.

A szíriai elnök közben kétségeinek adott hangot a múlt heti müncheni egyezmény sikersségét illetően, vagyis, hogy tényleg sikerülhet-e záros határidőn belül felszámolni az erőszakot a polgárháború sújtotta országban.

– A leghatározottabban elítéljük a támadást, álláspontunk szerint

Buy Now on CodeCanyon