Messze, messze, hetedhét országon túl, az Óperenciás-tengeren innét, volt egyszer egy király, s annak három szép lánya. Azt mondja a királyné egyszer ennek a három leánynak: <br /> <br />– No, leányok, menjetek el az erdőbe eprészni, s amelyik több epret szed, annak adom a veres szoknyámat. <br /> <br />Elmennek a leányok, szedik, szedik az epret nagy szaporán. Mikor dél felé járt az idő, letelepednek egy fa alá, s összenézik, hogy melyik szedett több epret. Hát a legkisebb egyedül éppen annyit szedett, mint a másik kettő egybevéve. <br /> <br />Bezzeg lett irigykedés! Mármost a kisebbiké lesz a veres szoknya! <br /> <br />Azt mondja a legnagyobbik leány: <br /> <br />– Jertek, leányok, szedjünk még egy kicsit, ennyivel úgysem mehetünk haza! <br /> <br />A legkisebb leány eleget erősködött, hogy akkor estére nem érnek haza, de a két nagyobb csak azon volt, hogy még szedjenek. <br /> <br />Jól van. Elindul az erdő egyik-egyik részébe a két nagyobb, az erdő más részibe pedig a kisebb. De nem epret szedtek ezek, hanem megegyeztek, hogy megölik a testvérüket. Ha az övék nem lehet a veres szoknya, ne legyen a legkisebbé sem. Mindjárt felkeresték a testvérüket, megfogták, s hiába könyörgött, hogy inkább nekik adja mind, ami epret szedett, mégis megölték. Éppen mikor megölték, arra vetődött egy vak koldus, ennek elvették a hegedűjét, a kicsi királykisasszonyt beletették, s azonmódúlag elrejtették a fa odvába. <br /> <br />Hazamennek a lányok, s kérdik otthon: hol a testvéretek? Ők bizony nem tudják. Eleget mondották neki, ne kalandozzon félre tőlük, nem tudott velők együtt eprészni. Ki tudja, talán eltévelyedett, talán megölték az erdei tolvajok. <br /> <br />Azalatt pedig egy szegény ember fáért megy az erdőre, s éppen azt vágja le, melyikbe a királykisasszony holttestét tették. Csak elálmélkodik a szegény ember, mikor látja, hogy a fából egy hegedű pattan ki. <br /> <br />Kezibe veszi a hegedűt, s a nyirettyűt* elkezdi rajta taszigálni, mozgatni, ahogy éppen a cigányok szokták. <br /> <br />Hát ez a hegedű nemcsak hegedül, de énekel is. Mind azt énekeli: <br /> <br />Lassan húzd, te szegény ember, <br />meg ne sértsed gyenge karom! <br />Gyenge karom nyirettyűje, <br />Király Erzsi hegedűje. <br /> <br />“Ejnye, ördögadta varasgyékja – dunnyog a szegény ember magában -, ez a hegedű bizonyosan meg van boszorkányozva! Én bizony elindulok vele, szerencsét próbálok, hátha megfizetik ezt a csudálatos nótát.” <br /> <br />El is indul a szegény ember, bekalandoz országot-világot, s annyi pénzt keresett, hogy egész vágás szekéren* kellett utána hordani. Egyszer, amint menne, mendegélne, éppen annak a királynak a városába került, akinek a kisebbik leányát olyan istentelen módon ölték meg. <br /> <br />Megáll a király palotája előtt, s hegedülni kezd. Meghallja a király a csodálatos hegedülést, kiküldi a kicsi inasát, hogy hívja bé azt a muzsikást. <br /> <br />Kifut az inas, hívja a muzsikást, de az azt feleli vissza, hogy ő bizony egy lépést sem megy, mert neki annyi pénze van, hogy a királynak sincs több. <br /> <br />Visszamegy az inas, jelenti a királynak, hogy mit felelt a muzsikás. <br /> <br />Mit csináljon, kiment maga, s úgy kérte, hogy menjen be a palotába, s rándítson neki egypár nótát. <br /> <br />No, addig kéri a király, hogy bemegy a muzsikás, egyet-kettőt kongat a hegedűjén, azután húzni kezdi. <br /> <br />Lassan húzd, te szegény ember, <br />meg ne sértsed gyenge karom! <br />Gyenge karom nyirettyűje, <br />Király Erzsi hegedűje. <br /> <br />Azt mondja a király: <br /> <br />– Ejnye de csudálatos nóta ez, hé! <br /> <br />Odaáll a két királykisasszony is, ámulnak-bámulnak, az egyik elveszi a hegedűt, s húzni kezdi, hogy vajon mit énekel neki. <br /> <br />Hát ennek ezt énekeli: <br /> <br />Lassan húzd, te én hóhérom, <br />meg ne sértsed gyenge karom! <br /> <br />Veszi a másik leány, húzza, s hát ennek is azt énekli. <br /> <br />Veszi a hegedűt a király, s hát ennek már azt énekli: <br /> <br />Lassan húzzad, édesapám, <br />meg ne sértsed gyenge karom! <br /> <br />– No, ez bizonyosan ördöngösség! <br /> <br />– Már csak én is megpróbálom – mondja a királyné. Kezébe veszi, húzni kezdi, s hát a hegedű ezt énekli: <br /> <br />Lassan húzzad, édesanyám, <br />meg ne sértsed gyenge karom! <br />Gyenge karom nyirettyűje, <br />Király Erzsi hegedűje. <br />Ebb’ a minutában csak szétválik a hegedű, s kipattan belőle a kicsi királykisasszony. Olyan eleven volt, olyan szép volt, mint egy tubarózsa. <br />Aj, szegény világ! Megijedt a két nagyobb leány, hogy mindjárt szörnyet ájult. A király s a királyné sírtak örömükben, hogy elsiratott leányuk ilyen csudálatosképpen megkerült. A két idősebb leány istentelensége is kitudódott most, s a király haragjában egy toronyba záratta őket, halálig tartó fogságra. De a kicsi királykisasszony addig könyörgött az édesapjának, megkegyelmezett a gonosz leányoknak, s azótától fogvást békességben élnek, ha meg nem haltak.
