Parlamenti választásokat tartanak Spanyolországban, hat hónappal azután, hogy decemberben nem tudott működőképes kormány alakulni.

Leadta szavazatát Mariano Rajoy ügyvezető miniszterelnök, a szocialisták vezetője, Pedro Sanchez, és a Podemos első embere, Pablo Iglesisas is.

Rajoy és a konzervatív Néppárt igyekszik tompítani az Európa-ellenes kedélyeket és hangsúlyozni Spanyolország integritásának fontosságát, utalva az elszakadni vágyó katalánokra.

- Többé-kevésbé ugyanaz lesz, mint a múltkor, nehéz lesz elérni bármit is, és ha ez nem sikerül, akkor újra következik ez a forgatókönyv – mondta egy madridi választó.

- A voksolás kiemenetele minden bizonnyal hatással lesz a gazdaságra, az egész ország helyzetére, ezért reménykedem, hogy most már győz a racionalitás, a változás, mert a dolgoknak vátozás kell, forradalmi változás – tette hozzá egy másik voksoló.

A legtöbb spanyol választó számára a gazdaság megerősítése a legfontosabb, mivel a munkanélküliség meghaladja a húsz százalékot. Az új kormánynak nehéz lesz megbírkózni a súlyos gazdasági gondokkal.