Három terroristagyanús szíriai állampolgárt vettek őrizetbe Németországban.

A hatóságok feltételezik, hogy a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet küldte őket Európába, valószínűleg azzal a szándékkal, hogy merényleteket kövessenek el.

Mindhárom gyanúsított – Mahir Al-H., Mohamed A. és Ibrahim M. – fiatal férfi, a legidősebb 26, a legfiatalabb csupán 17 éves. Tavaly októberben, Törökországon és Görögországon át érkeztek a Szövetségi Köztársaságba.

Thomas de Maizière német belügyminiszter elmondta, hogy a nyomozás már hónapok óta tartott. Feltevése szerint egy alvó terrorista sejtet számoltak fel.

– Minden jel arra mutat, hogy ugyanaz az embercsempész hálózat juttatta őket Németországba, amelyik közreműködött a tavaly novemberi párizsi terrortámadások előkészítésében. Az is nagyon valószínű, hogy hamisított úti okmányaik szintén ugyanabból a műhelyből valók – közölte a belügyminiszter kedden Berlinben.

Tavaly egymilliónál is több menekült érkezett a Szövetségi Köztársaságba. Jelenlétük komoly aggodalmat kelt a németek között, különösen azóta, hogy három merényletet is menedékkérők követtek el.

A közhangulat változása megrendítette a menekültek befogadását támogató kereszténydemokrata kancellár, Angela Merkel pozícióját is.