Teljes a készültség Jeruzsálemben, ahol pénteken temetik Simon Pereszt, a 93 éves korában elhunyt Nobel-békedíjas volt izraeli államfőt és miniszterelnököt.

A világpolitika nyolcvan neves személyisége részt vesz a szertartáson, köztük az amerikai elnök, sőt Mahmud Abbasz palesztin elnök is jelezte, hogy ott lesz.

A kneszet környékén, ahol csütörtökön a néha államférfi ravatala állt, több kilométerre megszűnt a járműközlekedés.

- Számomra Peresz egyszerre volt az ideák és a gyakorlatiasság embere. És nagyon remélem, hogy folytatjuk azt, amit ő elkezdett, a béke irányába. A világ azonban szegényebb lett egy csodálatos emberrel. Izraelben nem sokan vannak olyanok, mint amilyen ő volt – mondta egy amerikai turista.

- Azért vagyok itt, hogy lerójam kegyeletemet Simon Peresz emléke előtt. És azért is itt vagyok, hogy a békét támogassam és tiltakozzam minden ellen, ami a békével szembemegy – mondta egy jeruzsálemi nő.

Utoljára 1995-ben, Jichák Rabin temetésénél voltak érvényben ennyire szigorú és nagyszabűsú biztonsági óvintézkedések.

Simon Peresz szerda hajnalban hunyt el. A jeruzsálemi Herzl-hegyen helyezik végső nyugalomra.