A 2011-es Arab tavasz és az azt követő alkotmány-reform óta másodszor tartanak parlamenti választásokat Marokkóban. Azelőtt a király választotta és nevezte ki a kormányfőt.

16 millió szavazásra jogosult 395 képviselői helyről dönthet, illetve arról, hogy folytassa-e az öt éve hatalmon lévő iszlamista Igazság és Fejlődés Pártja a kormányzást.

- Nagyon reméljük, hogy a mostani választások némi változást hoznak a foglalkoztatásban, az oktatásban és az egészségügyben. Valamint szükség van még több területen a további javulásra. Marokkó jó úton jár, fejlődik, az országnak nem szabad letérnie erről az irányról – vallja egy szavazó.

Az öt éve elsöprő győzelmet arató miniszterelnök, egyben a kormánypárt elnöke, Abdelilah Benkirane további reformokat ígért kampánya során. A közvélemény-kutatások szerint most is ő a favorit.

Fő riválisa, a liberális Hitelesség és Modernitás Párt vezetője, Ilyas El Omari bírálta a túlburjánzó iszlamizációt az északnyugat-afrikai országban, kampányában pedig a nők jogait tűzte zászlajára.

A marokkóiakat nehéz mozgósítani, hiszen az igazi hatalom az alkotmányos monarchiában is VI. Mohammed király kezében van. Azért, hogy elkerüljék a durván alacsony részvételi arányt, igen intenzív kampány zajlott Marokkóban. Arra szólították fel az állampolgárokat, hogy éljenek szavazójoguk gyakorlásával.