Moszul eleste szimbolikus veszteséget jelentene a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezetnek, amely ezzel meggyengülhetne. A koalícióban részt vevő országok védelmi miniszterei Párizsban egyeztettek a következő lépésről.

- Az Iszlám Állam nem esett el, de tántorog, ezért fokoznunk kell az erőfeszítéseinket. Moszul elvesztése egy véres seb lesz a dzsihadisták számára – fogalmazott Jean-Yves Le Drian francia védelmi miniszter.

Amerikai kollégája jelezte, a hosszútávú cél, hogy Moszul mellett Rakkát, az Iszlám Állam szíriai fővárosát is visszafoglalják.

- A koalíció tagjainak ugyanolyan hangsúlyt kell fektetniük az Iszlám Állam uralma alatt lévő Rakka visszaszerzésére is. A partnereinkkel együtt már megkezdtük Rakka elszigetelését – mondta Ashton Carter.

A szélsőségesek elleni koalícióban részt vevő országok vezetői egy-két héten belül ismét egyeztetnek majd az offenzíváról.