Összecsapások törtek ki Aleppó egy északnyugati külvárosában, az-Zahrában szombaton a kormányerők és a szélsőséges Dzsaish al-Fatah lázadószervezet tagjai között.

A felkelők pénteken indítottak offenzívát Kelet-Aleppóból rakétákkal és tüzérséggel.

A dzsihadisták elfoglaltak három épületet, miután autóba rejtett bombákkal támadtak.

A lázadók azt állítják, hogy elfoglalták a Dahíjat al-Aszad nevű nyugat-aleppói kerületet szombaton:

– A kegyelmes isten nevében tegnap óta elfoglaltuk Dahíjat al-Aszadot, és teljesen felszabadítottuk. Hála ezért istennek. Most pedig az al-Akademia külső pereménél vagyunk – mondja a Fatah as-Sám szélsőséges szervezet dzsihadistája.

A lázadók által pénteken indított offenzívában több mint 15 civil meghalt és mintegy százan megsebesültek Nyugat-Aleppóban. A felkelők soraiban szélsőséges dzsihadisták is harcolnak, akik öngyilkos merénylőket is bevetettek.

A lázadók célja, hogy megtörjék a kormány ostromzárát Aleppó körül.