Harminchat év óta nem volt olyan erős földrengés Olaszországban, mint a most vasárnap reggeli. A 6,6-es erősségű rengésnek nincsenek halálos áldozatai.

Az újabb katasztrófa Olaszország középső részét sújtotta. Több tucatnyian megsérültek, de csak egyikük súlyosan. Az anyagi károk jelentősek.

A vasárnapi rengés középpontja Norcia és Preci között 10 kilométeres mélységben volt, Rómától mintegy 120 kilométerre északkeletre.

– Mindent újjáépítünk: házakat, templomokat, üzleteket. Ezek csodálatos régiók, amelyek alapvető hovatartozása a szépségen és a befogadáson alapszik – közölte sajtótájékoztatóján Matteo Renzi miniszterelnök.

A kárt szenvedett épületek között van Norcia régi városfala és több történelmi temploma, köztük Szent Benedek katedrálisa, amely a 14. században épült.

Ezt a régiót már korábban is sújtotta földrengés, akkor volt, akinek el kellett hagynia otthonát.

– Egy mérnök azt mondta nekünk, hogy visszatérhetünk a házunkba, mert nem volt valószínű, hogy akár a templom, akár a harangtorony ledőljön.
Ez egy polgári védelmis mérnök volt Perugiából. Azt mondta, nem fognak összedőlni, és hogy nincs gond. Szerencsére egy másik mérnök azt mondta nekünk, hogy hagyjuk el a házunkat, ezzel pedig megmentette az életünket.

Amatrice ezen a vasárnapon egy drónnal készített felvételen… A régiót augusztus 24-én a Richter-skála szerinti 6,1-os erősségű rengés rázta meg, ekkor 298-an meghaltak. A vasárnapi rengés itt is lesújtott, és ledöntötte a templomtornyot, amely az augusztusi földrengés után még állva maradt.

Olaszország legtragikusabb földrengése az újkori történelem során 1908-ban volt. A katasztrófa miatt – amely Messinát sújtotta – emberek tízezrei vesztették életüket.

Via circonvalazione

Monasterio San Antonio