Folytatódnak Romániában a tüntetések, a demonstrálók továbbra is a bukaresti vezetés lemondását követelik. A miniszterelnök közölte, hogy nem fognak távozni, bár hétfő este az igazságügyi miniszter leváltását már nem tartotta lehetetlennek.

Az ellenzék bizalmatlansági indítványt nyújtott be a kormány ellen, melyről szerdán szavaz a parlament.

– Megmondtam, két napot kérek. Egyet, hogy megvitassuk az ügyet, egyet pedig magára a bizalmatlansági szavazásra. Az igazságügyi miniszter jelen lehet a szavazásról való egyeztetésnél. Szerda este vagy csütörtökön pedig vagy ő maga hozza meg a döntést, vagy én – közölte a kormányfő.

Florin Iordache igazságügyi miniszter a vasárnap hatályon kívül helyezett 13-as sürgősségi kormányrendeletről továbbra is azt mondta, hogy meghozatala indokolt volt, mert jelenleg számos alkotmányellenes cikkely van a Btk.-ban, és ez hátráltatja az igazságszolgáltatást.

A román kormány vasárnap helyezte hatályon kívül a jogszabályt, amely jelentősen enyhítette volna a korrupciót büntető törvényeket.

A rendelet miatti tömegtüntetések nagyobbak voltak, mint az 1989-es forradalom óta bármikor Romániában.