Már több mint 10 európai országban találtak a Hollandiából származó fertőzött tojásokból. Magyarország környezetében Szlovákiában és Romániában is volt az import áruból.

Dániában 20 tonnát adtak el – közölte az ország élelmiszer-biztonsági hatósága csütörtökön. A meghámozott főtt tojások többsége kávézókba és vendéglátóipari egységekbe került.

A dán Élelmiszer-biztonsági Minisztérium szakértője azt nyilatkozta, ez egy komoly ügy, a fipronil valóban veszélyes anyag, de ezzel együtt úgy látja, hogy egyelőre nincs komoly egészségügyi vészhelyzet. A dán importőr már jelezte az ügyfeleinek, hogy problémák vannak a tojással és felszólította vásárlóit, hogy vegyék vissza a terméket a polcokról.

A Chickfriend miatt valószínűleg százezres nagyságrendben kell majd tyúkokat levágni, a cég két vezetőjét letartóztatták.

A holland központi nyomozóügyészség szóvivője azt nyilatkozta, hogy összesen 8 helyen tartottak házkutatást az országban, autókat, ingatlanok foglaltak le és zároltak több bankszámlát is.

Az ügyön dolgozó másik ügyész pedig azt mondta, hogy a házkutatások tovább folytatódnak és az a céljuk, hogy további bizonyítékokat gyűjtsenek be.

A vegyszer káros lehet az emberi szervezetre. A kutyák számára kifejlesztett rovarirtó az emberi szervezetbe kerülve vesekárosodást okozhat.