Surprise Me!

A függetlenség ellentábora is nagy Katalóniában

2017-10-09 0 Dailymotion

Megmozdult a csöndes többség Katalóniában. Így látja az elszakadást ellenzők vasárnapi tüntetését szervező civil szervezet.

Az egy héttel ezelőtti, Madrid által el nem ismert függetlenségi referendumon az autonóm közösség választópolgárainak valamivel több mint 40 százaléka vett részt. Köztük is sokakat a rendőri erőszak miatt érzett felháborodás, és nem a meggyőződés hajtott.

A Nobel-díjas író, Mario Vargas Llosa is beszédet mondott a barcelonai tüntetésen. A nacionalizmus veszélyeit hangsúlyozta, és józanságot kért.

A tüntetők egy része a katalán parlamenthez vonult, és ott dühösen követelte, hogy a képviselők hagyjanak fel ezzel a kockázatos kísérlettel.

A spanyol kormányfő egy interjúban kijelentette a hétvégén, hogy ha rákényszerülnek, visszavonják Katalónia autonómiáját. Madrid semmiképpen sem hagyja, hogy Katalónia függetlenségének esetleges kikiáltása bármilyen vonatkozásban átmenjen a gyakorlatba – mondta Mariano Rajoy.

A katalán elnök, Carles Puigdemont ennek ellenére következetesen azt ismétli, hogy a barcelonai törvényhozás a referendum végeredményének megfelelően jár majd el.

Buy Now on CodeCanyon