Surprise Me!

Puigdemont-ék mellett tüntettek Brüsszelben

2017-11-03 0 Dailymotion

Mintegy 150-en tüntettek Brüsszelben a katalán kormánytagok bebörtönzése ellen, politikai foglyoknak tekintik őket. Az európai intézmények előtt főként katalánok gyűltek össze.

A demonstráció közben tudták meg, hogy a menesztett katalán kormány elnöke, Carles Puigdemont indul az előrehozott katalóniai választásokon.

- Ez szégyenletes. Itt vagyunk Európa központjában, és csönd van. Ez mutatja a a 21. századi politikusok gyengeségét. Inkább a pénz érdekét védik, az állam érdekét, az embereké helyett – mondja egy portugál tüntető.

- Számomra továbbra is Puigdemont a kormányfő, nem lett volna szabad leváltani. Az, hogy jelölteti magát a választáson, visszahozza azt, aminek nem kellett volna eltűnnie – teszi hozzá egy katalán nő.

Egy másik nő pedig ironikusan megjegyzi, hogy amikor ennek vége lesz, és Katalónia függetlenné válik, akkor kitüntetést kell adni Rajoy spanyol kormányfőnek azért, amit a függetlenségiekért tett.

- Néhány perccel a demonstráció kezdete előtt Puigdemont bejelentette, hogy indul a választáson. Ez némi reményt adott ezeknek a tiltakozóknak, akik dühösek a bebörtönzések és Európa hallgatása miatt – jelenti Ana Lázaro, az Euronews tudósítója.

Buy Now on CodeCanyon