Surprise Me!

Egymásra talált Putyin és Trump

2017-11-11 2 Dailymotion

Rövid időre találkozott Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök az ázsiai országok együttműködésének vietnami tanácskozása közben. A villámrandi során Putyin tagadta azokat az állításokat, hogy az orosz állam beavatkozott volna az amerikai elnökválasztási kampányba.

A rövid találkozó után rövid közleményt is kiadtak, ebben leszögezték, hogy a két ország szíriai katonai beavatkozása sikeres. Putyin ennél többet vár az amerikai elnöktől.

– Ez azt mutatja, hogy még mindig krízisben van a két ország viszonya. A tény, hogy ilyen körülmények között valamiben meg tudunk állapodni – most a szíriai közleményre gondolok – az nagyszerű, de egyáltalán nem elég.

A rapid megbeszélés után Putyin jó modorú embernek nevezte Trumpot, akivel könnyű tárgyalni.

Az amerikai elnök szerint nagyon jó érzéseik vannak egymás iránt, de még kevéssé ismerik egymást, erről az elnök az Air Forece One fedélzetén beszélt újságíróknak.

Az amerikai elnök kampánystábjából és tanácsadói köréből az elmúlt hónapokban többeknek is távozniuk kellett, mert mint kiderült, korábban titkos megbeszéléseket tartottak orosz lobbistákkal, illetve némelyikük pénzt is elfogadott az oroszoktól. A botrányok ellenére Trump továbbra is szeretne közelebbi viszonyt ápolni az orosz elnökkel.

Buy Now on CodeCanyon